Címke: állatok

A nap, amikor négylábú, szőrös barátainkat ünnepeljük – október 4. az állatok világnapja

1931 óta október 4-én ünnepeljük az állatok világnapját. Ezen a napon a felelős állattartás és a vadon élő állatok védelme van a középpontban. Szeretett kedvenceink életünk részei, boldoggá tesznek minket, így joggal mondhatjuk, hogy a család teljes értékű tagjai, és ugyanúgy szeretjük őket, mint rokonainkat. És ahogyan megünnepeljük az ő születésnapjukat, vagy épp az anyák napját, ünnepeljük kisállatainkat is az állatok világnapján.

Nehezen tudok megválni tőlük

Interjú Dr. Bárdossy Eszter állatorvos kutyatenyésztővel, aki kutyáival két díjat is nyert az egyik legrangosabb nemzetközi kutyakiállításon, a Crufts-on. Tenyésztésről, versenyezni szerető kutyákról és nevelésről beszélgettünk.

Öt ok, amiért szeretjük az állatokat

Október 4-e az állatok világnapja. Ez 1931 óta kiváló alkalom arra, hogy az állatok imádói megünnepelhessék kedvenc állatfajukat vagy háziállatukat. Habár a világnapot a vadállatok védelme miatt hozták létre, néhány évvel később a felelősségteljes kisállattartást is bekerült a hivatalos célok közé. A 88. világnap alkalmából összegyűjtöttünk néhány okot, amiért imádjuk négylábú bundás barátainkat és gondoskodunk is róluk.

Szeptember a kedvenceink hónapja

Világszerte kisállatok százmilliói élvezik az állatrajongók, és főképp gazdájuk szeretetét és törődését. Legyenek makacs tacskók, vagy lusta main coon cicák - kis barátaink mindannyian csodálatra méltó teremtmények, akik ugyanannyira igénylik a szeretetünket, mint az állandó figyelmet és gondoskodást. Állatbarátként nap mint nap azon dolgozunk, hogy kisállatainknak egészségesebb és boldogabb élete legyen, és ennek fényében most úgy döntöttünk, hogy a teljes szeptember hónapot arra szánjuk, hogy őket ünnepeljük!