Immunizációs világhét: ezekről az oltásokról sose felejtkezzünk el!

Április 24. és 30. között ünnepeli a világ az Immunizációs Világhetet, melyet az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hirdetett meg, hogy felhívja a figyelmet a védőoltások fontos szerepére. Az univerzális és kötelező védőoltások felnőttek és gyermekek millióinak életét és egészségét védik. Az oltásoknak köszönhetően sikerült teljesen kiirtani a himlőt, és számos más betegség is hamarosan eltűnik a föld színéről.

 

Idén április 25-én kerül sor az Állatorvosi Világszervezet kezdeményezésére létrehozott Állategészségügyi Világnapra. „Ez megfelelő alkalom lesz arra, hogy kiemeljük az állat- és humán egészségügy integrált megközelítésének szükségességét,” mondta Walter Winding, az Európai Gyakorló Állatorvosok Szövetsége (FVE) elnöke, utalva ezzel a szövetség „One Health” („Egy egészség”) kezdeményezésére. „Az állatorvosoknak kulcsszerepe van az állatok, tulajdonosaik és a társadalom körében, emlékeztetett. Ez a szerep azonban nem korlátozódik az állatok egészségére, hanem kiterjed az állatok jólétére és a közegészségügyre, beleértve az élelmiszerbiztonságot is.”


Ezt szem előtt tartva szeretnénk emlékeztetni arra, hogy mennyire fontos a fertőző betegségek elleni rendszeres védőoltás mind az állatok jóléte, mind a saját biztonságunk szempontjából. Néhány betegség, mint a veszettség vagy a leptospirózis nemcsak kedvenceinkre jelentenek veszélyt, hanem az emberekre is. A rendszeres vakcinázások segítenek csökkenteni a fertőző betegségek terjedését a környezetünkben. Kérdezze meg állatorvosát a védőoltásokról, ő tud kedvence fajának és korának megfelelő oltási programot ajánlani.

 

Védőoltások kutyáknak
A legveszélyesebb fertőző betegségek, amelyek megtámadhatják a kutyát, és amelyek a megfelelő védőoltásokkal megelőzhetők, a következők: szopornyica, parvovírus, veszettség vagy leptospirózis. A szopornyica minden kutyára veszélyes, függetlenül a fajtától, kortól, vagy nemtől. Ez egy rendkívül veszélyes betegség, amelynek a halálozási aránya akár a 80% -ot is elérheti. Az oltásoknak köszönhetően a betegség terjedése ma már korlátozott, a szórványosan megjelenő esetek azonban emlékeztetnek arra, hogy soha ne feledkezzünk meg a szopornyica elleni védőoltásról. A parvovírusos fertőzésekért egy vírus felelős, melynek jellemzője, hogy rendkívül ellenálló a külső környezeti hatásokkal szemben. Hónapokig képes túlélni a fertőzött ürülékben és talajban. Ez a vírus főleg a fiatal, legfeljebb 6 hónapos kutyákat fertőzi meg, melyeket még nem vakcináztak teljes egészében. A fiatal kutyákon kívül veszélyben vannak még az idős, 8 éven felüli példányok, azok, amelyek soha nem voltak beoltva, valamint a nagy csoportokban élő kutyák. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a bélgyulladást, súlyos hasmenést és hányást okozó parvovírus fertőzés kezelése nem mindig sikeres.

 

A következő két betegség (veszettség, leptospirózis) mind a kutyákra, mind az emberekre nézve veszélyes. A veszettség az állatok és az emberek virulens, vírusos megbetegedése, amely gyulladást okoz az agyban. A veszettség gyógyíthatatlan és mindig végzetes. Bár a betegség előfordulása jelentősen csökkent a kutyák kötelező és a rókák rendszeres védőoltása miatt (a vadon élő állatokat speciális orális vakcinával oltják be, amelyet az erdőkben szórnak szét), Kelet- és Közép-Európa még nem mentes a veszettségtől.

 

A leptospirózis az állatok és emberek fertőző betegsége, melyet a Leptospira baktérium okoz. Az emberi egészség szempontjából aggályos, mivel a fertőzött kutyák könnyen átadhatják az embernek. Mivel a leptospirózis veszélyes zoonózis, a védelem első vonalában a betegség kutyákban való kialakulását kell megakadályozni.

 

Védőoltások macskáknak
Sajnálatos módon tartja magát egy tévhit, miszerint a benti cicákat nem kell beoltani. Ez nem igaz, hiszen számos kórokozót vihetünk be otthonunkba a ruhánkon vagy a cipőnkön. Minden macskát be kell oltani panleukopénia, herpeszvírus és calicivírus ellen. Ezek a vírusok olyan betegségeket okoznak, amelyek bármilyen fajú vagy fajtájú macskát megfertőzhetnek. A panleukopénia más néven macskák fertőző bélgyulladásaként, macska szopornyicaként, macska pestisként vagy macska ataxiaként ismert. Ez a betegség az egész világon jelen van. A panleukopénia fertőzésért egy vírus felelős, melynek jellemzője, hogy rendkívül ellenálló a külső környezeti hatásokkal szemben. Több mint egy évig képes túlélni a szervezeten kívül.

 

Két másik betegség (macska leukémia és veszettség) elleni védőoltás többnyire kinti cicáknak ajánlott. Az elsőt a Retroviridae családba tartozó macskaleukémia vírus (FeLV) okozza. Kinti, nem ivartalanított és nem vakcinázott hímek valószínűleg a küzdelmeik során kerülnek kapcsolatba a vírussal. A veszettség gyógyíthatatlan betegség, az ellene való védekezés egyetlen módja a védőoltás. Macskánk veszettség elleni védelmével megvédjük magunkat is, és a környezetünkben lévő embereket és állatokat is. Annak ellenére, hogy Lengyelországban jelenleg nem kötelező a macskák oltása e halálos betegség ellen, javasoljuk, hogy kérje a védőoltás beadását állatorvosától, különösen akkor, ha a macska a szabadban él, és érintkezésbe kerülhet a vadon élő állatokkal.

 

Védőoltások nyulaknak
A kedvtelésből tartott nyulak esetében is fennáll a veszély, hogy fertőző betegségeket okozó vírusokkal kerülnek kapcsolatba. A myxomatosis a vad és a házi nyulak fertőző betegsége. Egy, a Poxviridae családba tartozó vírus okozza. A nyulak vérzéses betegsége (RHD) egy nagyon fertőző betegség, amelyet egy a Caliciviridae családból származó vírus okoz. A nyúl megfertőződhet egy már fertőzött egyeddel történő közvetlen érintkezés során, vagy közvetett érintkezés útján azokon a tárgyakon és bútorokon keresztül, amelyeken már megtalálható a vírus. Ezt a vírust a bolhák is terjeszthetik.